Róma a világ egyik leghíresebb városa, ezért nem véletlenül nyerte meg legutóbbi ,,Melyik nagy történelmi városba jönnél el velünk a legszívesebben?" szavazásunkat. A következő márciusi hosszú hétvégén látogass el velünk az egykori dicső Római Birodalom fényes fővárosába és fedezd fel velünk mindazt, amit az Örök Városban kötelező megnézni és azt is, amit az útikönyvekből már kimaradt. Elmegyünk a Colosseumba, megnézzük a Forum Romanumot, fel-le sétálunk a Spanyol lépcsőn, aztán dobunk egy érmét a Trevi kútba, és végül a Vatikánt sem hagyjuk ki, ahol Michelangelo Sixtus-kápolnájában is gyönyörködhetünk.
0. nap (kedd) - Utazás:
Indulás délután Budapestről. Utazás éjszaka a Budapest – M7 – Maribor – Ljubljana – Trieszt – Velence – Padova – Bologna – Firenze útvonalon Róma felé. (1300 km)
1. nap (szerda) - By night:
A reggeli órákban megállunk egy olasz Autogrillnél, hogy nyugodtan meg tudjunk reggelizni és felfrissülhessünk. Délután megérkezünk római kempingünkbe. Elfoglaljuk a szálláshelyünket, és egy kicsit megpihenünk. Utána ismerkedünk Róma különleges hangulatával, esti séta az olasz fővárosban.
2. nap (csütörtök) - Antik Róma:
Napunkat az ókori Róma műemlékei között fogjuk eltölteni. Ellátogatunk a véres gladiátorjátékok helyszínére a Colosseumba, amelyet a középkorig Amfitatrum Flaviumként ismert a világ. A Colosseumot 2007. július 7-én ,,A hetek napján” (07.07.07.) bejelentették, mint a világ hét új csodájának egyikét. Majd bejárjuk a Forum Romanumot, az ókori élet központját. Folytatva sétánkat a Capitolium dombjára látogatunk el, melynek mai kialakítását Michelangelo tervezte. Utána az Igazság szájához, a La Bocca della Veritához vezet utunk. Elsétálunk Róma egyetlen szigete mellett és napunkat a Piazza Venezián zárjuk a haza oltáránál, II. Viktor Emánuel emlékművénél. Este szabadidő Rómában.
3. nap (péntek) - Vatikán:
A római katolikus vallás központja a Vatikán, mely külön állam Olaszországon belül. Megtekintjük a Szent Péter bazilikát, mely a város és a világ egyik legjelentősebb egyházi műemléke, a Vatikáni Múzeumot és a Sixtus-kápolnát. Ez a pápák magánkápolnája, ezen kívül itt tartják a pápaválasztásokat is. Elsősorban Michelangelo mennyezetfreskójáról világhírű, amely a világ egyik legismertebb alkotása és 540 m² területével a világ legnagyobb egybefüggő freskója. Vatikáni látogatásunkat az Angyalvár megtekintésével fejezzük be. Este szabadidő Rómában.
4. nap (szombat) - Barokk Róma:
A Piazza Popolóról kiindulva felmegyünk Pincio dombjára, melyről csodálatos kilátás tárul elénk az Örök Városra. Ezt követően elsétálunk Róma legrégebbi templomához a Pantheonhoz, a Navona térre, a Trevi kúthoz és napunkat a Spanyol lépcsőnél zárjuk. Mituán mindent megnéztünk elindulunk hazafelé. (1300 km)
5. nap (vasárnap) - Hazaérkezés:
A délelőtti órákban érkezünk meg Budapestre.
2012. március 13 - 18. (kedd-vasárnap) - 53.900 Ft/fő
Budapest, Déli pályaudvar Krisztina körút felőli oldalán, Mercure Hotel mögötti parkoló, CBA áruház mellett: 20:00
Székesfehérvár, M7 Shell kút: 20:40
Siófok, M7 Agip kút: 21:10
Balatonlelle, M7 MOL-Marché benzinkút: 21:30
Nagykanizsa, Mol kút: 23:00
Utasfelvétel (check-in) a fenti indulások előtt 15 perccel!